Éppen hasítunk Párizs felé a TGV-n - amire persze bár váltottunk helyjegyet, már nem érvényes, mert a vasút miatt lekéstük az előzőt - amikor van egy kis lélegzetvételnyi időm megírni ezt a bejegyzést. Tudjátok, egy 36 órás utazás tele van izgalommal, nem lehet csak úgy paráznán laptopozgatni, blogolgatni erre arra.
Szóval avignoni pápalátogatásunknál hagytam abba az összefoglalót. Innen meglepően - hozzánk képest meglepően - simán eljutottunk Barcelonába. Az egyetlen baj ezzel az volt, hogy eredetileg nem akartunk Barcelonába menni, hanem Madridba. Ahogy megérkeztünk Portbouba, tudatosult bennünk, hogy innen bizony kétféle vonat megy: egy drága, és egy Barcelonába. Az ember azért gyorsan meg tud barátkozni egy bónusz barcelonai éjszaka gondolatával, úgyhogy neki is vágtunk a szörnyen lassú, és hosszú útnak. Remélem mindenkinek megvan a csepeli Hév: na most ezzel képzeljetek el kb. 100 megállót, és hasonló tempóval való utazást. Elég rosszul hangzik nem? :D
Barcelonában gyorsan berohantunk a városba, hogy együnk egy tapast. A tapas keresésünk itt kezdődött el, ami később csalódást keltő felismeréssel zárult. Viszont találtunk majdnem emberi áron, igazi ételt. Valami fancy spanyol étel volt szerintük, szerintünk meg stefánia szelet. Az este második felemelő pontja az volt, amikor felismertük a SPAR brandet lazán lopó SUPERMARKET feliratú éjjelnappalit. Be is ruháztunk néhány sörre a hosszú útra. Kihagyhatatlan ajánlat. Utunk első éjjelnappalija. Az első szimpatikus dolog az volt, hogy itt bizony történnek a dolgok. Az emberek éjjel is jönnek mennek, van élet. Viszont olyan koszt termelnek az arcok, mint Marseilleben, csak itt az akciócsoportok folyamatosan takarítják. Kb. mint ahogy Cannesban is láttuk. Nagyon látszik, hogy a lakók szempontjából Spanyolország inkább csak egy halom intézmény, semmit a nemzeti hovatartozás fontos pontja. Ők bizony Katalánok. Ennek egyik jó mutatója, hogy míg Madridban a fő tér neve Plaza de Espagna, itt a főtér neve Plaza de Catalunia (vagy valami ilyesmi :) ). Szert tettünk később egy hatos pakk sörre, amiből egyet sikerült elfogyasztanunk, a maradék öt elfogyasztása pedig egészen a Lisszabon - Hendaye éjszakai vonatig váratott magára. Utazó sörök. A hosszú este végén leültünk valami főbb jellegű térre egy kicsit pihizni, amiből másfél óra észrevétlen alvás lett a tér közepén. De közpen gitároztak, meg söröztek körülöttünk. No para.
Madridba érve rögtön hosztunkhoz vettük az irányt, aki rögtön az összes
Madrid térképét ránk sózta, bejelölte hova menjünk, mit együnk, mit ne együnk, szúnyogcsípésre milyen krémet használjunk reggel, milyet este, és még egy spanyol szótárt is kaptunk. Ezekből kiszelektáltuk a számunkra hasznos dolgokat, és üres kézzel nekivágtunk a városnak (nagyon kedves volt, de elveszünk mi magunktól is, nem kell hozzá cipelni semmit). Madridban van jó kis királyi palota, hozzá tartozó királlyal, meg parkkal, meg mindennel. Találtunk egy helyet, ahol 1 euró egy sör, ha veszel valamit azon kívül. Ez egy szendvicsező volt egy eurós szendvicsekkel, úgyhogy nekiálltunk az irgalmatlan mennyiségű sör + klubszendvics kombinációnak. Voltunk mindenféle focistadionban, amit találni lehetett a környéken. A Real Madrid szurkolói boltjában mértéktelen mennyiségű céllal nem rendelkező Real Madrid logós ajándéktárgyat lehet kapni. Anyunak, apunak remek karácsonyi ajándék. Tapas pedig minden olyan dolog amit ehettek valami alkoholhoz. Az új trend: mostantól a soproni mellé kért ropi is tapas néven fog futni. Talán nyitunk egy tapas bárt is, ami igazából egy söröző álnéven, és túlárazva. (mondjuk a spanish tortilla is kemény volt: mi ezt sonkás szendvicsnek hívnánk salátával)
Miután nyugtáztok, hogy Madrid jó hely, nekivágtunk a kontinens csücskének, és Lisszabon felé vettük az irányt. Ez úgy nézett ki, hogy reggel kimentünk az állomásra, hogy akkor mi most Lisszabonba mennénk. Gondolhatja mindenki mennyi sikert aratott az elképzelésünk. A TOP5 "menjünk csődbe" két stabil szereplője között próbáltunk eljutni A-ból B-be. Itt ismét elhangzott a Genfben már fejünkhöz vágott mondat a jegyinformációs kislánytól: "Olyat nem lehet". Nakösz. Felcsaptuk a térképet, a TripAdvisort, meg megnéztük, hogy mikor merre mennek vonatok arról az állomásról, ahova találomra mentünk ki (mivel Madridban több méjn sztésön is van). A sors úgy kívánta, hogy nagyon sokat utazzunk, és akkor egyszercsak eljutunk a határvárosig, Badajozba, ahonnan busszal tudunk átmenni a másik oldalra a határnak. Ez szép és jó is lett volna, csak lekéstük a buszt, a későbbi meg nem ment el addig, ahol 2012 januárjában még nem zárta be a Portugál kormány a vasútvonalat. Úgyhogy átértünk a határon, és ott találtuk magunkat Elvas kicsi városába, 
ahol konkrétan semmi nincs, de szert tettünk útközben két kellőképpen értetlen svéd utazó csajra, akik pánikba estek, hogy a) erről nincs semmi a könyvükben (Thomas Cook mindentudó könyve Európáról hátizsákosoknak) b) hol fognak aludni éjjel. Az elsővel mi képben voltunk, mert a könyvek helyett az interneten tájékozódunk, a másodikkal meg mostanában elég alacsonyak az igényeink. Ők kivettek egy hotelszobát, mi pedig elköszöntünk tőlük. Körbejártuk a várost. Volt főtér, szűk portugál utcák, vár, templom... A templom előtt, a főtérre remek kilátással sikerült találnunk magunknak a hálózsákhoz helyet, úgyhogy ott aludtunk. Vasútállomás viszont nem volt, úgyhogy Lisszabonba is busszal mentünk tovább. Nem ajánlanám. Begörcsölt a nyakam, és még drága is volt. Az Ibériai-félsziget úgy általánosságban mintha nem szimpatizálna a vonatközlekedéssel.
Lisszabon jó kis hely. Általános vélemény, hogy utunk top első, vagy második állomása eddig a hangulat alapján. Itt volt az első hely ahol vettünk napi tömegközlekedési jegyet, és rögtön kettőt is. Márminthogy két napra. Az már más kérdés, hogy a tömegközlekedés tájékoztatása olyan, mint a Kazinczy utcai El Rapido mexikói kajáldában. Vannak dolgok kiírva amik már rég nem léteznek, mások más néven futnak, és azt tudják megmondani hogy nagyságrendileg mikor érkezik a dolog. Van amikor még azt sem: vártunk a buszra amiről az volt kiírva a digitális kijelzőre, hogy egy perc múlva érkezik, és negyven percet ültünk a megállóban. Dehát megesik az ilyen. Az emberek jófejek, a halban a szálka nem öl meg, és finom, a portugál elnevezésű kaják pedig tényleg portugálok, nem 
csak a nevük. Nagy mennyiségű szökőkutat is láttunk, és itt nem poshadtak mint Madridban. Az egyik esténket egy város széli kempingben tölttük egy kis zárt körű mulatságon. A Rio Tejo folyó csodaszép, és legalább 20 percig tartott, amíg felgöngyölítettük a Rio Tejo, és az Atlanti-Óceán kapcsolatát. Összefoglalva. Lisszabonba érdemes elmenni. Ne vonattal, ez biztos. Innen visszakeveredni Európa ismert részére gondoltuk, hogy nem lesz egy könnyű menet, de azt azért nem, hogy még 36 órával elindulásunk után is lesz időm a vonaton irogatni Párizs felé.
De erről bővebben a következő részben, ahol azt is megtudhatjátok, hogy Magdi anyus miért halt meg, és hogy mi lesz Berényi Miklós részvénypakkjával. Vajon Vilibá elteszi-e a Rózsa bisztró egyik asztalán felejtett biankó csekkeket, vagy egyik szomszédjának, Etusnak adja-e. Király Viktor kitálal!
