Ha emlékeztek még az előző bejegyzésre, hogy egy harmincvalahány órás vonatút vége felé írtam, akkor most bizony el kell hogy mondjam: ez a bejegyzés főnökmód lett megírva ("like a boss"). Éppen suhanunk Hollandiából Nagy-Britannia irányába a StenaLine egyik járatán, Lipton teát szürcsölgetünk (bolti, zöld, dobozos), és az olimpia megy a TV-ben (hollandul szól, úgyhogy hrr krr hrr jaa wee schöen...)
Ígéretemmel ellentétben nem fogunk szót ejteni Magdi anyus haláláról, azonban azt mindenképpen megosztom, hogy hogyan jutottunk vissza az általunk csak "ismert Európa"-ként elnevezett francia területekre. Az egész Lisszabonban kezdődött azzal, hogy lemaradtunk az utolsó nem hálókocsis kabinjegyekről, így hálókocsiban kellett - volna - aludnunk. A vonat indulása után röviddel persze felfedeztük, hogy itt bizony van bár a vonaton, ahol a világ legfurább népei sereglenek össze. Nézzük kikkel talá
lkoztunk a bárban: ott volt Berry, a tipikus brit, aki sosem utazik repülőn, mert nem és kész. Körbejárta már Európát vonattal, utálja a manchesterieket, és számára London külvárosa a világ közepe. Mókás figura volt, aludni is egy doboz sörrel mert, mert ő british. Megtaláltuk Alejandrot, aki argentín, és az előző évben Lisszabonban volt cserediák. Hozzánk hasonlóan vágott neki Európának, de egyedül. Később még majd visszatérünk rá. Nem túl felkészült a srác, egyöntetűen tartunk tőle, hogy nem ér el Stockholmba. Aztán volt egy spanyol úr, aki venezuelában lakik, és éppen hazaugrott. Kicsit idős, nem beszélt semmilyen nyelvet (csak spanyolt, dehát azt meg mi nem), ezért Alejandro - akinek persze 5 sör után mindenki azt nyomja, hogy Ale-ale-jandro - tolmácsolt. Ő mindig megkérdezte, hogy angolul beszélünk-e, mi mondtuk hogy igen, ő meg elmondta tökrészegen, hogy a sör nem hat rá, és hogy "szpén.. má kántri". A háttérben zenélő szereplőkre, és a kicsit morcos pultosra nem érdemes szót pazarolni, azonban volt még egy indiaink, aki ha azt mondtuk neki, hogy indiai, kikérte magának hogy indiai, mert ő az emirátusokban született, és svájcban él. Amúgy hót indiai a tag.
Na szóval így voltunk úton, amikor is megérkeztünk a határra, ahol kiderült, hogy a reggeli vonatra ami Párizsba megy tovább, már nincs jegy, úgyhogy délután megyünk tovább. Hat-hét óra egy állomáson nát szó máccs. Alejandro is feltűnt a térképen: éjjel ellopták az iPad-jét a vonatról, és rájött, hogy a vonatok nem úgy néznek ki ahogy ő azt elképzelte: sokáig közlekednek, és van amelyikre kell helyjegy is akár. Úgyhogy miután végleg túllépett a helyzeten, hogy estére nem lesz Münchenben (Párizsban is csak úgy, ha nagyon tapsol), elmentünk négye
sben reggelizni. Közben magunkra szedtünk egy szörföst is, aki éppen a Francia tengerpartra ment tovább, és ő is várt a fuvarára. Miközben reggeliztünk Alejandro visszaruccant gyalog Franciaországból Spanyolországba, hogy utánanézzen az iPadjának egy másik állomáson. Persze hogy nem volt meg, de egész nap azon röhögtünk, hogy a srác átgyalogolt egy másik országba az országúton. Mondjuk nem volt messze, de akkor is. Később meg a bankkártyája nem működött, és a telefonján sem volt balansz. Ennyit Alejandrorol :)
Amikor végül tovább tudtunk menni, Bayonneban összeroskadt a francia vasút, mert volt egy fesztivál, amit valahogy ők nem vettek észre, és több ezer ember várt a vonatra. Nagyon semmi nem történt semmilyen vonat nem indult, nem érkezett. Megállt az élet. Persze mi láttuk magunk előtt ahol a bordeauxi csatlakozásunk időközben továbbáll. Nagy nehezen este megérkeztünk Párizsba, ahol a külvároson kaszaboltuk magunkat keresztül, amikor is megérkeztünk a szállásra. Természetesen megnéztünk minden kötelező dolgot, sétáltunk fel alá különböző izgalmasnak tűnő tereken, ittunk sört nagyon drágán (nem volt tervben, kihozták a számlát..), és visszatértünk a kontinentális étkezésre, azaz boltban vettünk ami olcsó. Itt már ugyanis vannak boltok, nem úgy mint Portugáliában, vagy Spanyolországban.
Párizs fun volt, de két nap után továbbálltunk Brüsszelbe fél napra Hollandia felé. Brüsszelben is megfutottuk a kötelező köröket természetesen: gofri, sör, pisilő srác, grand place. Brüsszelben nagyon vigyázzatok, hogy merre indultok el a belváros irányába. Ha rossz irányba mentek, olyan lehangoló külvárosban találjátok magatokat, mintha a csepel művek területén lennél. Innen már csak egy ugrás volt Rotterdam, ahol a Ho
fdijk elnevezésű diákszálláson tartózkodtunk - köszi Máté - Holland tartózkodásunk alatt. Egy napot szántunk Amszterdamra. Jártunk egy kört a városban, megnéztük, hogy miért olyan híresek ezek a vörös lámpák (tényleg jó a fényük), meg megittunk egy kávét.
Ennyi volt tömören a Francia - Belga -Holland körútunk. Most pedig suhanunk tovább hajóval Harwich irányába, hogy onnan a London Victoria stationre érkezzünk utolsó vonatútunkról. Holnap meglátogatjuk a magyar olimpiai szurkolói köröket, és amit lehet :)
ahol konkrétan semmi nincs, de szert tettünk útközben két kellőképpen értetlen svéd utazó csajra, akik pánikba estek, hogy a) erről nincs semmi a könyvükben (Thomas Cook mindentudó könyve Európáról hátizsákosoknak) b) hol fognak aludni éjjel. Az elsővel mi képben voltunk, mert a könyvek helyett az interneten tájékozódunk, a másodikkal meg mostanában elég alacsonyak az igényeink. Ők kivettek egy hotelszobát, mi pedig elköszöntünk tőlük. Körbejártuk a várost. Volt főtér, szűk portugál utcák, vár, templom... A templom előtt, a főtérre remek kilátással sikerült találnunk magunknak a hálózsákhoz helyet, úgyhogy ott aludtunk. Vasútállomás viszont nem volt, úgyhogy Lisszabonba is busszal mentünk tovább. Nem ajánlanám. Begörcsölt a nyakam, és még drága is volt. Az Ibériai-félsziget úgy általánosságban mintha nem szimpatizálna a vonatközlekedéssel.
csak a nevük. Nagy mennyiségű szökőkutat is láttunk, és itt nem poshadtak mint Madridban. Az egyik esténket egy város széli kempingben tölttük egy kis zárt körű mulatságon. A Rio Tejo folyó csodaszép, és legalább 20 percig tartott, amíg felgöngyölítettük a Rio Tejo, és az Atlanti-Óceán kapcsolatát. Összefoglalva. Lisszabonba érdemes elmenni. Ne vonattal, ez biztos. Innen visszakeveredni Európa ismert részére gondoltuk, hogy nem lesz egy könnyű menet, de azt azért nem, hogy még 36 órával elindulásunk után is lesz időm a vonaton irogatni Párizs felé.
i kosztját készülünk megenni (ami túlmutat a kenyér kenőanyag pároson, és húst is tartalmaz). De ne rohanjunk ennyire előre. Nézzük mi történt miután felébredtünk a Monte Carlo-i márványpadlón a vasútállomáson.
A Cannes felé menő regionális vonaton rendkívülien sok érdekes figura volt. A klasszikus cigit kérő rajzfilmbe illő kövér négertől kezdve, az "anyád tőle óvott" jellegű figurákon át. Mondjuk kalauz az nem volt. Amikor megérkeztünk Cannesba egy dolog volt a fejünkben: keressük meg azt a helyet, ahol tudunk aludni. Így hát reggel hatkor a még az előző esti buliból részegen hazafelé surranó éjszakai életet élt fiatalok között megindultunk a tengerpart felé, mivel ez tűnt az egyetlen biztos pontnak a hálózsákjaink számára. A tengerparton haladva több érdekességet figyeltünk meg: a) action squadokba szerveződnek a szemétszedők, hogy a buli után néhány óra alatt város jellegűvé varázsolják vissza a várost b) a homokos tengerpartot este lerakják pallókkal, hogy tánctér legyen belőle, és ezt reggel a szakemberek szedik le, hogy ismét strand legyen.
